A beszélő kutya története, avagy 4 napos hétvégék Amerikában

Egy itthon szokásosnak mondható, négy napos hétvége kapcsán jutott eszembe, hogy írok egyet s mást az amerikai munkanapokról, ünnepnapokról, vagy általában a munkamorálról.

Nem akarok senkinek csalódást vagy akárcsak döbbenetet okozni, de a négynapos hétvégékben testet öltő, állami segítséggel végzett pihenés-halmozás tudomásom szerint egyfajta hungarikum. Vagy legalábbis az orosz egyhetes karácsonyi munkamentes időszakot is ideszámítva valami kelet-európai tudatnyugtató megoldás, „ha már olyan szerencsétlenek vagyunk, hogy nem élünk jól, akkor legalább ne is dolgozzunk” jeligével. Félreértés ne essék, én az államilag szombattá nyilvánított hétfőkről és péntekekről, vagyis a kreált négynapos hétvégékről beszélek. Más országokban is vannak hosszú hétvégék, de ezek vagy csak három naposak, vagy ha négy naposak akkor mindkét munkanapra ünnep esik. Ha van köztes munkanap, pl. egy hétfő, azt általában szabadságból levonva veszik ki sokan.

Merthogy a világ nyugati, jobban élő és sokszor irigyelt felén nem gyakran találkozni olyannal, hogy a társadalom hivatalosan, állami segédlettel egy hét közepére eső munkaszüneti nap miatt egy normál munkanapot is szünetté nyilvánít.

Olyan illúziója pedig végképp senkinek se legyen, hogy Amerikában létezik olyan, hogy négy napos ünnep. Vagyis ez éppen olyan, mint a beszélő kutya. Jól hangzik, de a legkevésbé sem igaz. Mert dolgozni kell, a gazdaság attól működik, ezt ők ott jól tudják. És hát Amerika mi másról szólna, mint a pénzről, a pénz iránti vágyról, és az amerikai álom kergetőiről, akiknek nem fáj az, ha ezért tenniük is kell valamit. Sőt. Nagyon is tesznek érte, ezért is értek el valamit gazdasági értelemben az elmúlt kétszáz-egynéhány évben.

Tehát senkinek se legyen illúziója azzal kapcsolatban sem, hogy Amerikában kevés munkából jól lehet élni. Nem lehet. És négynapos hétvégék sincsenek. Központilag legalábbis biztosan nem. Az ünnepnapok egyedül állnak, és ha pl. valamelyik keddre esik, akkor a hétfő semmiben sem különbözik egy normál hétfőtől. Még Karácsonykor sem fordulhat elő a négy egymást követő pihenőnap, hiszen Amerikában csak a december 25-e (Karácsony napja – Christmas Day) ünnepnap, míg 26-a már normál munkanap.

Vannak azért puhább megoldások. A mindig csütörtökre eső Hálaadás napját (Thanksgiving Day) például sokan kapcsolják össze péntekre kivett szabadsággal, így valóban négy napos lesz az a hétvége. De az a nap a saját, európai szemmel mérve igencsak szűkös szabadságukból megy le. Az a bizonyos péntek néhány államban egyébként állami ünnepnap – ez nem tévesztendő össze az egész országra érvényes, szövetségi ünnepekkel – és mint ilyen, nem kötelező betartani. A bankok működnek, a boltok nyitva vannak, vagyis a lakosság jó része biztosan dolgozik. Hogy is ne tennék, hiszen éppen ez a péntek a híres Fekete Péntek (Black Friday), a karácsonyi bevásárlási szezon kezdete.

Persze nem kell aggódni, pihenni azért Amerikában is lehet, néha még hétköznap is. Az ünnepnapokkal, benne olyan érdekességekkel, mint pl. a hétvégére eső december 25-e helyett „kijelölt Karácsony napja” (Observed Christmas Day) legközelebb foglalkozom.

Olvasd el ezeket az amerikai történeteket is!

5 hozzászólás “A beszélő kutya története, avagy 4 napos hétvégék Amerikában” bejegyzéshez

  1. Szia. Azt szeretném megkérdezni, hogy hány nap szabadság van egy évben amerikában? 🙂

    1. Szia Nixi!

      Nincs törvényben szabályozva a szabadság úgy, mint nálunk. Tulajdonképpen a munkaadóval kötött egyéni megállapodás kérdése. Ahol én dolgoztam, ott a munkakezdés utáni első félévben egyáltalán nem járt szabadság, utána évi 10 nap normál szabadság és 5 nap betegszabadság. Igen jól értetted, a betegszabadság ott korlátozott, tehát ha pl. én 6 napot lettem volna beteg egy évben, akkor egy nap már a normál szabadságomból ment volna el.

      Ez a 10 nap szabadság egyébként Amerikában teljesen elfogadott, amikor panaszkodtam, hogy milyen kevés, amerikai ismerőseim általában azt mondták, hogy ne panaszkodjak, inkább örüljek, hogy van.

  2. Balázs

    Valőszinü itthon nem dolgoztál mert akkor tudnád,hogy csak akkor vannak 3-4 napos ünnepek amennyiben előtte szombatonként előre ledolgozzák az emberek.Engem ez nem érint mert 1992 óta szabadság nélküli vállalkozó vagyok.

  3. Szia!

    Azt szeretném kérdezni, hogy ha munkaszerödése van valakinek a betegségbiztosítás hogyan történik? A cég fizeti levonva a bérböl?

    Illetve, ha ´vízummal beutazik valaki Amerikába, kereshet-e ott ö állást, munkát?

    Üdv.
    mizo

    1. A betegbiztosítás nem jár automatikusan Amerikában, a munkáltatót kell erről megkérdezni, vagy te magad is tudsz biztosítást fizetni.

      Sima turistavízummal nem lehet állást keresni.

Hozzászólás a(z) HARSÁNY ERNŐ bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük