Amerikai pénzek és az apró

Amerikában maguk a pénzegységek, vagyis amivel fizetünk a boltban készpénz formájában, annyira a társadalom részévé váltak, hogy ha ezen valaki megpróbálna változtatni, akkor az gyakorlatilag az amerikai létforma esküdt ellenségének lenne tekinthető.

A rendszer bevezetéséhez képest mára jócskán elértéktelenedett dollár és kistestvére, a cent így még mindig ugyanazokban a címletekben és formákban szerepel, mint jónéhány évtizeddel ezelőtt. Azonban, amint mondtam, ezen változtatni nem lehet. Megpróbálták ugyan, hogy a nemzetközi arányokat és a könnyebb kezelhetőséget szem előtt tartva fém egydollárost vezessenek be, ám ez nem is felháborodást váltott ki, az amerikaiak egyszerűen nem fogadták el. Az egydolláros az papírpénz (Dollar Bill), így hiába érvényes fizetőeszköz ma ez is és fémtársa is, ez utóbbit használva elég furcsán néznek rád minden üzletben, és gyakorlatilag kizárólag az automaták visszajárójaként találkozhatsz vele.

Minden centes címlet fémpénz, és az említett fém egydolláros kivételével minden dollárcímletű pénz papír. Az egydollárosig pedig még nevük is van e pénzeknek, amelyek közül sok hivatalosnak is számít.

  • 1 centes: Penny. Sohasem fogsz hallani valakit azt mondani, hogy „van egy egycentesed?” Nem. „Van egy Pennyd?” A pénzen magán ettől függetlenül a „One Cent” felirat látható.
  • 5 centes: Nickel. Részleteket tekintve hasonló, mint az egycentes.
  • 10 centes: Dime. Ennek még a hivatalos neve is ez, tehát a pénzen sem látható a 10-es szám vagy a cent megnevezés, csak az hogy „One Dime”.
  • 25 centes: Quarter. Szintén hivatalos elnevezésként is.
  • 1 dolláros (bankjegy): Single.
  • Van még 50 centesük is, de sohasem láttam. Szerintem egy amerikai jobban meglepődne tőle, mint én.

És egy kulturális különbség. Amikor a még otthonról hozott pénztárcám tönkrement, olyat ami nekem tetszik, hiába keresgéltem égen-földön, nem találtam. Már-már azt hittem, hogy én rontok el valamit, amikor az egyik eladó felvilágosított, hogy bizony olyan pénztárcát, aminek van aprópénztartója, ebben az országban férfi kivitelben nem fogok találni. Olyat csak az európaiak hordanak, vagy a nők.

Amikor megkérdeztem ismerőseimet, hogy egyrészt, láttak-e már aprópénz-tartós pénztárcát, másrészt, ugyan hová teszik az aprót, akkor a válasz a következő volt:

– Nem tudom, … nem. Nem is tudom, mire kellhet az… Nem is gondoltam még arra, hogy ilyen lehet!? Nekem nem hiányzik! Én az aprót bedobom a kocsiba, a borravalós dobozba, a zsebembe, vagy éppen elszórom az utcán.

Amerikai pénzek: egycentes, Penny
Amerikai pénzek: egycentes, Penny

Amerikai pénzek: ötcentes, Nickel
Amerikai pénzek: ötcentes, Nickel

Amerikai pénzek: ötcentes, Nickel
Amerikai pénzek: ötcentes, Nickel

Amerikai pénzek: huszonöt centes, Quarter
Amerikai pénzek: különböző államok huszonöt centesei, Quarter

Olvasd el ezeket az amerikai történeteket is!

2 hozzászólás “Amerikai pénzek és az apró” bejegyzéshez

  1. Biztos, hogy létezik 50 cent, én már láttam képen, sőt videón is. De esetében ez a név dolog fordítva van, mint a többi pénzérménél. Őt eredetileg Curtis James Jacksonnak hívták, 50 cent csak később lett belőle! 🙂

Hozzászólás a(z) bmintbalazs bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük