Ha beintesz, lelőnek! – Vezetési kultúra Amerikában

Sokan mondják, hogy az amerikaiak nem tudnak vezetni. Ebben lehet valami. De az itteni vezetési kultúra nézhető másik szemüvegen keresztül is.

Olyan, mint oktatás errefelé nincs. Találni egy-két autósiskolát, de fehér holló az, aki ott tanul vezetni. Államonként eltérő életkorban, 15-16 évesen(!) az életkor elérésén kívül minden egyéb teendő nélkül kaphatsz ún. tanuló engedélyt. Ez abból áll, hogy ha egy jogosítvánnyal rendelkező felnőtt is ül a kocsiban, akkor nyugodtan vezethetsz, néhány kisebb megkötéssel.

Ebből következik, hogy az amerikai gyerekek többsége 14 év 364 naposan már majd megőrül, hogy másnap kocsiba ülhessen, és apuka mellett tanuljon meg vezetni. Ebből persze egyben az is következik, hogy általában apuka vagy anyuka tanít vezetni, a saját hibáit vagy éppen fortélyait kontroll nélkül továbbörökítve a következő nemzedékre.

Egyébként az utakon is általános nyugodtság árad ebből az alacsony fordulatszámon üzemelő népből, ami viszont mintegy ellensúlyozza az iskola hiányát. Többségében megfontolt, nem a száguldásra törekvő, udvarias autósokkal találkozhatunk, akik két másodperc előnyért nem fogják az életüket kockáztatni. Az utak sem alkalmasak nagyon gyors közlekedésre, a sebességhatárok pedig, amiknek betartását nagyon szigorúan veszik, egyáltalán nem a száguldozást segítik elő. A sebességhatárokat tekintve egyébként magyar szemmel furcsa lehet, hogy nincs fix, minden útra érvényes szabály, mint Európában. Annyival lehet menni, amennyit a tábla jelez, és ezért hazai szemmel nézve minden út tele van tűzdelve a sebességhatárt jelző táblákkal. A keleti partra jellemző limitek, km/h-ban: városban 40-55, országúton: 55-90, autópályán: 90-105. Ennél gyorsabb engedélyezett sebességet még nem láttam.

Talán a pörgés hiánya az, amitől egy európainak itt önkéntelenül is a vezetni nem tudás érzése kattan be. Ha valaki percekig áll egy kereszteződés előtt, hogy biztosan meggyőződjön róla, nem jön senki, az otthon nem tud vezetni, itt pedig csak egy átlagember. Ha valaki 80-nal cammog a három sávos autópályán a belső sávban, és nem csak a körülötte lévő forgalomra nem reagál, hanem arra sem, ha mögötte villognak és dudálnak, azt otthon megverik. Itt azt verik meg, aki mögötte villog és dudál.

A párhuzamos közlekedés egyébként is egy kényes kérdés errefelé. Hevesebb vérmérsékletű otthoni autóstársainknak bizony egy nyugtató jógatanfolyammal érne fel, ha ebben az országban kellene vezetniük. Itt a sáv arra van, hogy haladjanak benne. Legyen az külső, belső, középső, ha nekem arra van dolgom, akkor kiválasztom a sebességet, és haladok. Ha valaki gyorsabban akar menni, akkor kerüljön ki, mindegy merre. Tehát egy három sávos autópályán senki se kössön biztosítást arra, hogy a belső sávban fog a leggyorsabban a céljához érni.

Érdekes egyébként, hogy ez az egész szitu, amikor nagyjából azonos sebességen halad két-három sáv egymás mellett, az otthon megszokotthoz képest még az alacsonyabb sebességek ellenére is azt az érzetet kelti, hogy minden mozog, minden halad, mindenhol történik valami.

A villogás, az meg külön dolog. Arra hamar rájöttem, hogy azt itt olyanra, hogy figyelmeztessem, vagy uram bocsá’ anyázzam a másikat, nem is értik, nem hogy nem használják. Egyszer láttam itt Amerikában egy ismeretterjesztő filmet a német autópályákról. Az Autobahnról, ahogy itt (is) hívják. Abban külön elmagyarázták, hogy ha valaki lassan megy az Autobahnon a belső sávban, akkor aki mögé ér villog meg indexel, és ez azt jelenti, hogy takarodj onnan. És a rendes német autós érti is a szabályt, és takarodik. Na itt ilyen nincs, se villogás, se belső sáv betartása.

Nem kell persze attól tartani, hogy itt mindenki szent. Van ideges autós, száguldozó vagy a sávokat cikkcakkban szelő errefelé is. Csak annak itt nem mutatnak be, nem szívatják vagy próbálják meg-önkéntes-rendőrködni, hanem engedik, hadd menjen. Nem véletlenül, hiszen bármilyen hihetetlen, de itt még a helyi KRESZ könyvben is benne van, hogy ha bemutatsz, könnyen lelőhetnek…!

És ez nem vicc. Az alábbi idézet halál komolyan Connecticut Állam hivatalos KRESZ könyvéből származik, a „problémás viselkedés” fejezetből, 50. oldal: „Ha inteni akar egy másik autósnak, akkor legyen szíves minden ujját használni. Trágár mozdulatok miatt lőttek le, szúrtak le és vertek már meg embereket.”

A könyv egyébként itt elérhető angolul online is: CT KRESZ könyv (14,1 MB-os fájl!)