Itthon nálunk a hamburger egyet jelent a gyorséttermi láncok vagy az utcai büfék nem éppen minőségi, hús-zsömle-zöldség szendvicsével. Gyorsétel, ami lehet jobb vagy rosszabb, de az ember semmiképp sem a terített asztal mellett képzeli el. Bár mai formájának szülőhazájában, az Egyesült Államokban[1] szintén se szeri se száma a hamburgert árusító gyorséttermeknek, ott azért ennél kifinomultabb variációban is létezik ez az étel.
Először akkor szembesültem ezzel, amikor valahol Connecticut államban (USA észak-keleti része), egy autópálya pihenő önkiszolgáló éttermében hamburgert kértem, mire a pultos lány visszakérdezett, hogy hogyan kérem a húst. Ez a mondat magyarul nem adja át rögtön, hogy mitől is lenne kifinomultabb ez a hamburger, mint mondjuk egy szokásos gyorsétteremben. Az ember gondolhatná azt is, hogy úgy értették, marha vagy csirkehúsból kérem például, ez meg itthon sem szokatlan. Angolul azonban „How do you like your meat cooked?”, vagyis kb. „Mennyire süssük át a húst?” kérdésként hangzott el, nem volt rajta mit félreérteni. Ezt a kérdést itthon legfeljebb a legjobb éttermekben (és sajnos tényleg csak a legjobbakban), valami jófajta steak rendelésekor teszik fel. Olyan válaszok lehetségesek rá, hogy közepesen, angolosan, jól átsütve stb. Megmondom őszintén, pár pillanatig csak álltam ott a pult előtt, mert ugyan értettem a kérdést, de el nem tudtam képzelni, hogyan lehet egy hamburgert pl. közepesen átsütve kérni.
Pedig lehet. Az USA-ban ugyanis alapvetően két típusát különböztetik meg ennek az ételnek. Az egyik az itthon is ismert, lapos húspogácsával készített, gyorséttermi változat (ebben egyébként éppen azért lapos a hús, hogy gyorsan meg lehessen sütni). A másik pedig a komolyabb éttermekben felszolgált, vagy az otthon készített verzió, amelyikben a hús jobb minőségű, általában színtiszta marha, és a vastagsága elérheti a néhány centimétert. És tényleg eléri a néhány centimétert, nem csak a marketingesek műtermeiben a nyálmirigyeink megindítására készített képeken, hanem a valóságban is. Vagyis ez tulajdonképpen nem más, mint egy darált húsból készült, zsömlék közé tett, finom steak. Ha pedig steak, akkor az ínyencek már nem is biztos, hogy jól átsütve szeretik…
Az amerikaiak eszementségéről annyit tennék itt ehhez hozzá, hogy bizonyos éttermekben ha az ember angolosan (rare) kéri, akkor joglemondó nyilatkozatot íratnak vele alá. Ha bármi baja történne a nem megfelelően átsütött hústól, jó előre nyilatkozzon a kedves vendég, hogy nem az étterem a felelős.
Egyébként sok különbség a gyorséttermi és az otthoni változat között nincs, a minőség a lényeg. Ahogy a húst is, a zsömlét, zöldségeket vagy akár a majonézt is a saját ízlésünk szerint választhatjuk meg, arról nem is beszélve, hogy azt teszünk bele, amit csak akarunk. Merthogy a hamburgernél nincs szabály. Alapesetben valamiféle zsömle két fele között húspogácsa, zöldségek és ízesítők. Ez utóbbiak általában saláta, hagyma és paradicsom, valamint ketchup, mustár és majonéz. Aztán utánam az özönvíz. Sajtos, csirkés, csípős paprikás, ahogy tetszik. Ha vegetáriánus, akkor már hús sincs benne, ha meg alacsony szénhidráttartalmú (mert az USA-ban ilyen is van), akkor meg zsömle sem jár hozzá.
És hogy mennyire lehet ebből az ételből fehér abroszos verziót készíteni? Erről nemsokára írok egy bejegyzést, a világ legdrágább hamburgereiről.
A hamburger akár a tűzhelyen sütve, akár a szabadban grillezve egyszerű, de finom étel. Mindenki a saját íze szerint készítheti el, és egyáltalán nem kell, hogy emlékeztessen a gyorséttermek kissé gumiszerű, csak az ízfokozóktól finomnak tűnő, gyomrot próbáló termékeire. Receptek következnek nemsoká!
(Ez a bejegyzés eredetileg a Rántott hús wokban? blogomban jelent meg.)
[1]: A hamburger eredete Németországba, Hamburg városába nyúlik vissza, de ennek a bejegyzésnek nem célja az étel történetének teljes bemutatása. Legyen itt most annyi elég, hogy mai formájában – húspogácsa, zsömle, zöldségek és ízesítők – valóban Amerikából származik.