Bevezető

2003. és 2005. között abban a szerencsében volt részem, hogy majdnem két évet az Amerikai Egyesült Államokban tölthettem. Mivel teljesen legálisan, mintegy itteni munkavállalóként dolgoztam, laktam, éltem, ezért a mindennapok Amerikájába tudtam bepillantani.

Az élmények, amik értek, sokkolóak voltak. Minden volt amit ebben az országban láttam, csak az nem, amit az irgalmatlan propaganda hatására otthon elképzeltem róla. A legelső napokban elhatároztam, hogy leírom itteni élményeimet. Nem annyira személyes formátumban, mintha naplót írnék, arra úgyis maximum egy-két ember lenne kíváncsi rajtam kívül. De nem is akartam teljesen objektív képet alkotni. Azt úgyis lehetetlen, ráadásul ott van arra Hollywood, ami annyira tökéletesen végzi ezt a munkát, hogy egy nem létező országot mutat be létezőnek a világnak és önmagának, „Amerika” címkével ellátva. Az álomgyárral én nem tudom felvenni a versenyt.

Úgy döntöttem, hogy a személyes tapasztalataim Amerikáját mutatom be, olvashatóvá csomagolva. Egyszerűen csak úgy, ahogy én láttam. Remélem, aki olvassa, kicsit azt is érezni fogja, hogy én hogyan töltöttem ezt a két évet, de elsősorban egy, a megszokottól eltérő képet kap Amerikáról. Egy képet ízig-vérig európai szemmel, ami talán közelebb van az igazsághoz, mint az eddigiek. Persze hogy ki mit hisz el vagy gondol igaznak, az mindenkinek a saját dolga. De több szemszögből látni és láttatni dolgokat, nem tudok értékesebb dologot a világon.

Olvasd el ezeket az amerikai történeteket is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük