Fodrász Amerikában – hat rövid történet

Ez egy rémálom! Otthon is utáltam a fodrászokat. Sosem tudtam elmondani, mit szeretnék a fejemre. Ha mégis sikerült, akkor is szerencsétlenül vágták le a válogatottan szerencsétlen fodrászok a mindennél szerencsétlenebb hajamat. Aztán meg: mennyi borravalót kell adni? Be kell-e jelentkezni? Szerintem az nem férfi, aki ezeken még sohasem gondolkozott el! Vagy magasról az egészre…

Fodrász Amerikában: Első szín

És itt most mi legyen? Nem volt elég ezzel otthon megbirkózni, még itt van ez a másik kultúra is! Hogy mondják amerikaiul azt, hogy hátul föl lehet szedni, oldalt legyen rövidebb, és ne lógjon a fülemre?? Hol van egyáltalán fodrász Stamfordban?

Először a fürdőszobában, otthon. Kis gépfodrász. A kezemben. Centiméteres ollójával szalad körbe a fejemen, megszabadítva a még Európában cseperedett hajszálaktól.

Ez elment egyszer, de csak nem nyírhatja az ember saját magát! Az már tényleg nagyon ciki. És úgy mellékesen az eredmény sem jó…

Fodrász Amerikában: Második szín

Kocsi leparkol a belvárosban. A társaság biztosította önbizalomtól kölcsönösen megerősödve, kettesben rójuk az utcákat.

– Ott egy fodrász! Bemenjünk?

– Elég menőnek tűnik, otthagyjuk a gatyánkat.

– Nem baj. Próba szerencse!

Bemegyünk.

– Hi! Nem jelentkeztünk be, hajat kellene vágni. Megy ez így?

– Hozzánk mindig be kell jelentkezni, de egyébként is most zárunk. Adok egy szórólapot, azon rajta van a nyitva tartás, a telefonszám. Szívesen látunk titeket legközelebb.

Először a 100 dolláros ár üti meg a szememet a szórólapon, de abban már a manikür is benne van. Az most kimaradhat. A hajvágás csak egy negyvenes! Legalább jó helynek néz ki! El is vagyunk szánva az otthoninál magasabb árak szó nélkül való lenyelésére, de talán lesz olcsóbb is.

Fodrász Amerikában: Harmadik szín

Bevásárlóközpont a város szívében, hatalmas fantáziáról tanúskodva „Town Center” névvel. Információs hölgy.

– Van két fodrász is. Itt továbbmennek egyenesen, a francia pékségnél balra fordulnak, és a folyosó végénél ott lesz mindkét üzlet, egymással szemben.

Továbbmegyünk egyenesen, a francia pékségnél balra fordulunk. A folyosó végénél lelassítunk. Próbáljuk halasztani az elkerülhetetlent, de az idő nyerésre áll.

Előbb-utóbb odajutunk az üzlethez. A hajunk már borzalmas, most már mindegy, csak valaki nyírjon meg!

Jobbra nézünk. Fodrászüzlet, négyzet alakban, 5 székkel. Négy üres. Bent egy szerencsétlen borbély egy másik szerencsétlen fején dolgozik. Meg egy pultos kislány. Néz minket, néz. Nyilván üzletre vár. Ha az az egy dolgozójuk éppen vendéget nyír, akkor semmi bajunk sem lehet a kérdezősködésből.

– Tessék mondani, van itt hajnyírás bejelentkezés nélkül?

– Van. Mindkettőtöknek?

– Igen.

És mint csillagharcosok a sötét égboltból, úgy terem ott hátunk mögött a két fodrász. Hogy honnan jöttek, hogy kerültek oda, a mai napig nem tudjuk. De a szót sem tudtam kimondani, már mutatták, hogy kövessük őket. Kovácsnét és Sanchot. Az első tényleg Kovácsné, a nagyapja vándorolt ki Magyarországról, ahogy meséli. Így utólag valószínűleg azért, mert a falubeliek felgyújtották a fodrászüzletét. A másodiknak nem tudom a valódi nevét. Egy kövér mexikói, vállközépig érő, copfba összefogott hajjal. Sancho.

Leültetnek a székre és megkezdik a munkát. Amit nem kellett volna nekik…

Kovácsné koszos pelenkának nézi az Ádám fejét, amit úgy kell megmosni, hogy a vízzel teletöltött mosdókagylóba nyomogatjuk.

Sancho nem ma akar lefogyni. Ő a technika nagy vívmányát, a forgó fodrászszéket tekeri körbe-körbe bal kezével, jobbjában szorongatott ollóval haladva a sűrű hajamban.

A hátsó falon kopott, fekete-fehér Manhattan poszter és tükör. Gyári mosdóra emlékeztető, szürke csempék körben. Fekete műbőr székek, néhány alumínium motívum. 80-as évek retro.

Nem telik bele öt perc, Sancho elégedetten forgat szembe a tükörrel, és kérdezi, hogy erre gondoltam-e. Most mit mondjak neki? Ha számon ami a szívemen, talán visszaragasztja? Vagy még tovább nyír? Nem, egyik sem!

– Éppen erre gondoltam!

Fodrász Amerikában: Negyedik szín

Bevásárlóközpont ugyanott, egy hónappal később.

Balra nézünk a két üzlet között, a francia pékségen túl. Itt is egy pultos kislány fogad. A már megszokott „nyírnak-e bejelentkezés nélkül?” kérdésre ő szó nélkül kihúz valami bejegyzést egy határidőnaplóból, és bevezet az üzletbe. Meg a hatvanas évekbe.

Már kívülről is labirintus, kacskaringósan induló folyosókkal, titokzatos ajtókkal. Belülről a Kis Mukk palotája. Rózsaszín-mályva berendezés, csupa-csupa műanyag. Szűk folyosók, rengeteg szétdobált fodrászkellék, újságok, ruhák, táskák egymás hegyén-hátán. Belsőépítész vagy takarító az elmúlt negyven évben nem tette be a lábát. A székeken unatkozva ülő, ötvenes fodrászok. Nem tudjuk, melyikhez ne menjünk, annyira szimpatikusak egytől egyig.

Megy a nyírás nagyban. A rádióból szól a Rock and Roll. Yeah, Baby! Ritmusra rengenek a fekete fenekek, ollók a kezekben. Csitt-csatt a fejeken, csitt-csatt a szájakon. Nem fodrász a fodrász pletyka nélkül!

– Milyen szimpatikus ez a fiatalember, aki ezt a számot énekli… Láttam is az utcán a múltkor, nagyon helyes volt. Úgy értem, jó néhány éve…

És ritmusra fogy a hajunk tovább.

Már csak egy meglepetés van. Ahogy nem egész tíz perc alatt elkészül a frizura, egyszer csak lábbal pumpálva emelkedik alattam a szék. Emelkedik, emelkedik. Már-már tájképnek nézem az üzletet. Hirtelen lehajtják a háttámlát. Mi lett ott a fodrászüzlet közepén a székből? Egy ágy!?

– Dőljön hátra! Ne féljen, nem engedem a vendéget leesni!

És hátradőlök. Odahúznak a mosdókagylóhoz, és belenyomják a fejemet.

Fekszem az ágyon. Egy olyan fodrász után vágyom, aki nekem megfelel…

Állj! Ennek így nincs értelme… Ez a fodrász sem nyert!

Fodrász Amerikában: Ötödik szín

– Kér esetleg egy kávét vagy üdítőt, amíg várni kell?

– Nem, köszönöm.

– Akkor foglaljon helyet. Ezt az adatlapot, ha lenne szíves kitölteni!

Leülök a negyven dolláros üzletben, kitöltöm a papírt. Név, cím, születésnap. Vajon mit fogok kapni ajándékba?

– Azonnal jön a fodrász!

Itt is van. Először rám ad egy köpeny alsót, lábtól nyakig érőt. Arra jön a megszokott fodrász-viselet. Foglaljak helyet a mosdókagylónál, hadd mossa meg a hajamat!

Hajmosás vágás előtt? Rendes hajmosóban? Rögtön otthon érzem magam!

Hajmosás. Balzsam. Fejmasszázs. Ez már valami! De nem, ez még semmi! Amíg a balzsam hat, arcmasszázs. Majd kellemes, forró törülköző az arcomra. Be lehet fizetni még egy körre?

Ollók, fésű ki a fertőtlenítőből. Hajvágás.

– Kérek egy kávét? Vagy egy sört?

A sörcsap a székem mellett csábítóan hív.

– Nem, nem. Csak egy pohár vizet.

A tegnap esti buliból még éppen elég sör van bennem. Örülök, hogy egyenesen be tudtam jönni az üzletbe. Nem szeretnék lefordulni a székről.

Hajvágás tovább. Jobban ért a hajhoz, mint eddigi társai. Nem csak a gépet tologatja a fejemen jobb híján.

Szemöldökvágás. Fülszőr-vágás. Mi jön még?!

– Jó lesz így?

– Igen – füllentek kicsit, mert azzal a tincsemmel ő sem tudott igazán mit kezdeni. Nem baj. A világ minden pénzéért sem mennék vissza a kollégákhoz.

– Kiöblítsük a hajszálakat? – ezt is egy óceánnal arrébb hallottam utoljára.

– Igen.

Ez a fodrászat menő meg minden, de még harminc sem vagyok, nemhogy hetven. Különben is, ennyi pénzből már talán nem csak az arcomat masszírozhatnák…

Fodrász Amerikában: Hatodik szín

Nyüzsgő utca Manhattan közepén az East Village-ben, teljesen tudatosan kiválasztva a Time Out magazinból. Az üzletek között már kevésbé tudatosan fel-alá járkálok, majd találomra az egyikbe bemegyek.

A kis üzletben csak férfiak. Kettő nyír, kettőt nyírnak, kettő vár. Hatalmas szemekkel néznek rám.

– Hajvágás? – kérdezem kissé megszeppenve.

Elmondhatatlan riadalom a szemekben. Az ollók megállnak dolgozni, az újságok olvasni, a szemek aggodalommal telve egymásra néznek. Néhány másodperc feszült csönd után beinvitálnak. Leültetnek egy székbe. Az egyik olvasó-várakozó sietve távozik az üzletből, a másik fölvesz egy borbélyköpenyt és megkérdezi, hogy megmossa-e a hajamat… Nincs ebben az országban egy normális fodrászüzlet?

Lassan megértem a helyzetet. Ide nem szokás angolul beszélőnek belépnie. Szerintem én lehettem az első „idegen” az algériai kis-maffia fodrászüzletben, de hamar megbarátkoztak velem. Fodrászom örömmel elegyedett beszélgetésbe. (Ebben mindegyik ugyanolyan.) Lelkesedése az egekig emelkedett, hogy egy magyarnak igazi manhattani frizurát varázsolhat a fejére! Volt kommunista ország sok focistával, ugye? Cáfolt rá ugyan kicsit zanzásított értelemmel de sokadikként arra a hiedelemre, hogy Amerikában azt sem tudják, hol van Magyarország.

A falakon fodrászhoz járásra csábító (?!), megsárgult plakátok: „Nyírass hajat minden héten”. Hát ez már inkább sírnivaló, mint nevetséges!

Jól fésült frizurámmal az algériai srác nagyon elégedett. Én még egy adag zselét kenetek a fejemre és mosolygok. „Be creative”, fogadom meg a tanácsát a pályaudvari WC-ben, amikor a buli előtt valami életet varázsolok a fejem tetejére.

Utószó

Fodrászat két sarokra a lakástól. Föladtam a harcot. Ja, és nem kaptam születésnapomra semmit…

Olvasd el ezeket az amerikai történeteket is!

“Fodrász Amerikában – hat rövid történet” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Jo a cikk! 5 ev alatt egyetlen egyszer sem jottem ki ugy a fodrasztol, hogy elegedett lettem volna. Mindegy, mar megszoktam. Igaz, ma csak 20 dollart hagytam ott.

  2. Erdekes, de itt tenyleg nincsenek vagyis lehet h vannak de eddig en nem talakoztam rendes fodrasszal Amerikaban. Europa utan 2 honappal elmentem Renoban NV, egy fodraszhoz, Cho-hoz. Mall-ban van az uzlete es tele van minden joval a hajakra, balzsamok, samponok es mi egymas. De a hajamat nem mosta meg, a zseles hajamra rafujt egy kis vizet fesulgette vagyis szanotta a fejem a fesujevel, aztan geppel letolta oldalt es fent a ritkitoval szetvagdosta. Kb ennyi kerult $25. Azota vettem egy gepet es tukrot es ollokat $25-bol igy magamnak vagom a hajam es ugy nez ki h palyat tevesztettem. Azota par ismerosnek vagom a hajat. Soha tobbet nem megyek fodraszhoz itt, csak Mo-on a kedvenc fodraszomhoz. Ez itt nem a reklam helye, de ha otthon jartok probaljatok ki: E-18 szalon BP, Norbi a fordasz neve.

  3. Ne riogassatok!Nekem rövid de egyedi frizurám van nőként.Havonta kell vágni ! Mi lesz így velem? Jaj…

  4. Nincs USA-ban magyar fodrász? Én oda készülök ki fodrász ként vagy mint sportoló, mik a sanszok szerintetek? Egyébként Mo-n kimondottan jó fodrászok vannak! 🙂

  5. A fodrász a legfölöslegesebb foglalkozás. Magam évtizedek óta vágom magamnak, csak egy kis gép, olló, és két tükör (a hátsó tájképhez) kell hozzá. Kb. 5, max 10 perc alatt megvan, és pont olyan lesz, amilyenre akarom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.