Új élet Amerikában – első lehetőség:
Szülessünk valahová Dél- vagy Közép-Amerikába, a legjobb talán Mexikó. Igazán jól járunk, ha alsóbb társadalmi osztályba tesz le minket a gólya. Ha ehhez még kevés intelligencia is párosul, az már tényleg isteni ajándék ebben a játékban. Ekkor lesz egy pár kellemetlen évünk. Éhezni valószínűleg nem fogunk, de ne számítsunk gyerekszobára! Poros utcán kóborló, kéregető utcagyerekek, lehasznált amerikai kocsik. Munkanélküliség és reménytelenség. Izzadt és mocskos felnőttek, céltalan évek. Ez lesz a gyerekkorunk. Nem túl biztató, ugye? Viszont ahogy felnövünk, és túl vagyunk életünk ezen igazán kellemetlen részén, minél hamarabb szökjünk át az Egyesült Államokba! Ez nem lesz nagyon nehéz, elvégre naponta legalább 500-an megteszik1.
Ha már itt vagyunk, minden egyszerűen fog menni. Megérkeztünk a világ egyik leggazdagabb országába, ahol a TV előtt megkövéredett helyieknek már nem fáj a foga olyan alantas munkákra, mint takarítás, pincérkedés, autószerelés. Szívesen adják át e feladatokat nekünk, hogy a rajtunk megspórolt pénzen még nagyobb autókat vehessenek, még többet ehessenek, esetleg még egy fokkal hidegebbre állíthassák a légkondicionálót, ha a nyitott ajtón át nagyon bejön a meleg. Welcome to America!
Egy olyan országba érkeztünk azonban, ahol nem kell alkalmazkodnunk számunkra idegen szokásokhoz, nem kell nyelvet tanulnunk. Nem csak azért, mert minden nyolc amerikai közül ma már egy hozzánk hasonló származású2, az angolt is legfeljebb az utcán hallotta, távolról. Még az sem minden, hogy az összes üzletben találunk spanyolul beszélő eladót, a weblapok pedig első helyen kínálják a számunkra oly szívet melengetően hangzó „en Español” linket.
Ízig-vérig illegális bevándorló létünkre a hivatalos Amerika is tárt karokkal fogad minket. Az összes állami intézményben intézhetjük dolgainkat anyanyelvünkön. Az itteni gazdaságnak akkora szüksége van ránk, hogy nemcsak megtűrnek, de sokszor a saját szabályaikkal és törvényeikkel is kifejezetten arra biztatnak minket: maradjunk! Az amúgy személyi igazolványként is működő jogosítványhoz például Californiában nem amerikai állampolgárnak kétféle módon lehet hozzájutni: ha százféle hivatalos papírral rendelkezik a legális, életvitelszerű itt-tartózkodását bizonyítandó, vagy ha spanyolul beszél…
Új élet Amerikában – második lehetőség:
Szülessünk a világ jobbik felére, legyen boldog gyerekkorunk. Egyszer, csak úgy, döntsük el, hogy most itt szeretnénk dolgozni. Amerikában, a lehetőségek országában. A szabadság földjén. Intézzünk mindent hivatalosan, elvégre azon kevés külföldi közé akarunk tartozni, akik legális munkavállalási engedéllyel tartózkodnak ebben az országban, így építik a kapitalizmust.
Az engedély három hónap és nagyon sok pénz után meg is lesz. Persze, csak ha megvan hozzá a megfelelő képesítés, a megfelelő munkahely, a megfelelő kitartás. Aztán jön a vízum, még egy hónap, még egy kis pénz. De sebaj, végre itt vagyunk. Most már minden rendben lesz! Már tárt karokkal fogadnak bennünket! Again, Welcome to America!
Lakást szerezni persze errefelé sem egyszerű dolog, de ez biztosan így van a világ minden országában. Ha megtudják, hogy külföldi vagy, akkor sűrű bocsánatkérések közepette kiderül, hogy már nem is olyan sürgősen kiadó az a lakás. Az már csak hab a tortán, ha három ember akar egy lakást kivenni. Kik vagyunk mi? Mit akarunk? Ha hárman vagyunk, akkor gyerek is van?! A gyerekek nem kellenek, azok hangosak. Nem család vagyunk?! Nincsenek gyerekek? Akkor meg hogy lehet három ember?! Az még rosszabb… Nem kell!
Végül találunk egy ügynököt, egy ismerős ismerősét, akinek valamely felmenője egyszer régen a világnak arról a tájáról indult szerencsét próbálni, ahonnan mi. Elég a barátsághoz. Ő tudja, hogy csak egy hibánk van: európaiak vagyunk. Nagy nehezen, minden kapcsolatát bedobva szerez egy lakást. Eldönthetjük, hogy ennek a teteje tetszik jobban vagy a híd. Vagyis, melyik alatt szeretnénk aludni. Akkor már, gondolom, inkább a lakás. Mégiscsak európaiak vagyunk.
Mi kell a lakáshoz? Most már csak az, ami a háborúhoz is. Pénz, pénz, pénz. Semmi gond! Jó családból származunk, megbecsülnek a munkahelyen. Kölcsönt is adnak, hogy kifizessük az első hónap lakbért, a letétet, a bútorokat, az autót. Mindent, ami az élethez kell. A nevünkre kiállított vastag csekkel kibéleljük belső zsebünket. Őrizgetjük, nem váltjuk ki, nehogy a készpénzt elhagyjuk! Ahogy közeledik a lakbér fizetésének napja, nagy boldogan besétálunk az egyik helyi bankba.
Büszkén elővesszük a csekket, kérjük a pénzt. Pontosan ugyan nem tudjuk, hogyan működik ez errefelé, de majd ha meglobogtatjuk a papírt, akkor biztosan nem lesz semmi gond. Elvégre a pénz itt is beszél. Sőt, itt beszél csak igazán! Széles mosollyal üdvözölnek, és kérdezik a bankszámlaszámunkat. Ó, igen, szólunk, és még kissé félre is hajtjuk a fejünket mosoly közben. Hát ez a buta pénztáros nem tudja, hogy milyen helyzetben vagyunk mi itt. De semmi baj, azonnal felvilágosítjuk. Nincs még bankszámla, hiszen még lakcím sincs. Szálloda címére pedig ugyebár nem lehet bankszámlát nyitni, ezt már mi is tudjuk! Miért is lehetne? Aki ilyet szeretne, az csak terrorista lehet! Nagyon elégedetten mosolygunk tovább, földobva a bankkisasszonynak a magas labdát.
Aztán a magabiztosan földobott labda hirtelen kissé megáll. Félúton, a fejünk fölött. Kétszer körbenéz, majd olyan sebességgel esik a földre, hogy alig bírunk félreugrani. Igen, addig tényleg nem lehet bankszámlát nyitni, amíg nincs lakcímünk, nyugtázza az eddig hibátlan gondolatmenetet a pénztáros, de – és itt most ő mosolyodik el mérhetetlenül, legalábbis magában – addig bizony pénzt sem kapunk! Akárkinek akármilyen csekkjét is lobogtatjuk itt!
Ilyen egyszerű. Ha nincs lakcím, nincs bankszámla. Ha nincs bankszámla, nincs pénz. Ha nincs pénz, van lakcím?!
A megoldás is egyszerű. Pár óra a bankban, addig sem kell dolgozni. Először megpróbálunk az emberi oldalra hatni: hogyan legyen lakcímünk már most, ha éppen arra kell a palackba zárt pénz, hogy lakcímünk lehessen?! Ez nem hat meg senkit, próbálkozzunk mással! Levél és telefon a cégtől: sokmilliárd dollárt tartunk ott, ne csináljátok a balhét! Fizessétek ki a gyerekeket! Kelletlen telefon egy másik államba, egy másik bankfiókba, ahol a cég számláját vezetik. Nem veszik föl sajnos… Péntek van, lehet, hogy már nem is fogják. De nyugodtan lehet még itt várni! Várunk. Nem baj, addig sem kell dolgozni. Még néhány óra, és már meg is van a pénz. Megvan a pénz, megvan a lakás. Megvan a lakás, megvan a bankszámla. Megvan a bankszámla: százával lehet a csekkeket beváltani. Amikor csak akarjuk. Akiét csak akarjuk. Hiszen ez egy szabad ország, ahol mégiscsak a pénz beszél!
Szeretnél Amerikába jönni? Vannak még ilyen történetek errefelé! Ez csak egy a sok közül…
Forrás:
1: Pia M. Orrenius – Illegal Immigration and Enforcement Along the U.S.-Mexico Border: An Overview (Economic And Financial Review, 1/2001)
2: U.S. Census Bureau (Facts for Features, September 3, 2002)