Harmadik utamon Boston felé a húgommal beugrottunk a Cape Codra, az észak-keleti part leghíresebb üdülőhelyére. Ez a könyökben hajlított kart formázó, 100 km hosszú félsziget Bostontól kissé dél-keletre nyúlik az Atlanti Óceánba. Homokos tengerpartja a környék legkedveltebb üdülőhelye, és a teljes bostoni és new yorki felső középosztályon túl nagyon sok hírességnek van itt nyaralója. Leginkább az értelmiség, írók és művészek körében kedvelt, így nem csoda, ha például egyik kedvenc íróm, Kurt Vonegutt könyveiben rendszeresen találunk hivatkozást Cape Codra.
A félsziget „öklétől”, azaz végétől kissé északra, az ún. Schellwagen zátony sekély vize ideális, táplálékban gazdag élőhelyet biztosít a bálnák minden fajtájának. A helyiek pedig ezt élelmesen kihasználva ún. bálnales hajókat indítottak.
A hajók akár néhány perc alatt kiérnek a nyílt óceánon található zátonyra, és maga a bálnales három-négy óráig tart. A kapitány, egyéb komolyabb műszer híján, saját látására, tapasztalatára, és a többi bálnaleső kapitánytól rádión érkező információra hagyatkozva megpróbálja becserkészni az éppen vízfelszín közelében tartózkodó emlősöket.
Ezek olyan sűrűségben találhatók meg itt, hogy az utakat szervező irodák bátran vállalják: ha esetleg nem látnál bálnát útközben, bármikor ingyen visszajöhetsz egy következő útra. Állítólag ilyenre jó, ha évente néhányszor van példa.
Csodálatos érzés egy ilyen bálnalesen a nyugodt óceánon ringatózni a csillogó napfényben, és egymás után látni a levegőt venni vagy éppen ugrálni feljövő, 3-15 méter hosszú bálnákat, akár néhány méter közelről. Láthatóan nem zavartatják magukat a hajók láttán, sőt néha az embernek még az az érzése is támad, hogy kifejezetten élvezik, ha a figyelem középpontjában lehetnek. Ottjártunkkor arra is akadt példa, hogy a bálna közvetlenül a hajó mellett, szinte érinthető távolságban úszkált.
Az idegenvezető a bálnákat védő és kutató állami környezetvédelmi szervezet munkatársa, aki másodállásban a turistáknak mutatja be a tengeri élővilágot. Így a lehető leghitelesebb információt kaphatjuk a hajón. Érdekességeket a bálnákért folyó küzdelemről, történeteket konkrét bálnák megmentéséről. Ezek az emberek olyan jól ismerik az itt megjelenő állatokat, hogy a farkukon található egyedi mintázat alapján – amely hasonlóan képes egy egyedet azonosítani, mint a mi ujjlenyomatunk – másodpercek alatt meghatározzák, ki is úszkál a hajó mellett. Megtudhatjuk a bálna nemét, korát, és még egy-két érdekesebb történetet is vele kapcsolatban.
Elnézve ezeket a hatalmas állatokat, manapság jó lehet bálnának lenni. Errefelé korlátlan mennyiségben található plankton és hal amit enni lehet, és a megfelelő időjárást keresve könnyen el lehet úszkálni akár Új-Funlandig vagy a Karib-szigetekig. A vadászattól nemigen kell félni, ezt törvények tiltják. A környezetvédő szervezetek pedig azon túl, hogy segítenek kidolgozni az egyre bálnabarátabb halászati módszereket, akár az egyedi példányok megmentésére is hatalmas energiákat fordítanak, ha valamelyik pl. mégis beleakad egy hálóba.
De embernek sem rossz errefelé lenni. A végtelen, nyílt vízen, a szikrázó napsütésben, a kellemesen hűvös szélben nem gondolva semmire, csak nézegetve ezeket a békés, hatalmas állatokat.
A képeken a bálnák nem látszanak jól, viszont sikerült elkapnom egyet egy fényképezőgéppel készített videón. Mivel ez a régi honlap struktúra nem engedi ide betenni, kattints ide és nézd meg közvetlenül a YouTube-on a Cape Cod-i bálnalest!
