Dél-Manhattan a Staten Island Ferryről

Staten Island Ferry

Ha éltél New Yorkban, tudod mit jelent a Five Boro. (Ha éltél ebben az országban, akkor talán így is írod. Ha még adsz valamit az angoltudásodra: Five Borough. Bocsánat.) Ha nem, akkor elmondom. Magyarul öt kerület. Az egyébként egységes New York City öt városrésze ez, melyek közigazgatási érdekességként külön megyéhez tartoznak. Manhattan, Brooklyn, Queens, The Bronx, Staten Island. Most ez utóbbiról írok egy keveset, illetve arról a kedves járműről, amely Staten Island Ferry néven vonul be félóránként a város történetébe.

Manhattan legdélebbi csücskében, ahol a sziget félköralakban véget ér, néhány tömbnyire a Wall Streettől, és nem sokkal messzebb a World Trade Center tornyok hűlt helyétől van a Staten Island Ferry kikötője. Éppen felújítják, ezért a parton állva látok egy múlt század elején épült állomásépületet, mellette egy csupa korlát-csupa állvány vasszerkezetet, tetején monumentális üvegépületet ábrázoló, „ilyen leszek” jövőbelátó varázstükörrel.

Az állványok közé megyek be. A mindenféle vaskorlátok, farostlemez-falak és hevenyészve szétszórt betongerendák mellett egy hatalmas váróterembe érek. A terem tele emberrel, de folyamatosan áramlik a tömeg utánam is. Körben építkezés, szemben a narancssárga komp éppen kiköt és a Manhattanbe érkező utasok sietnek le róla. Hétméter magas és húszméter széles üvegfal választ el a hajóról szabaduló tömegtől.

Az emberek egyre gyűlnek a Staten Island Ferry várótermében, türelmesen várakoznak sorukra. A falra kiragasztott tábla szerint még öt perc van a komp indulásáig, nincs miért izgulni. Szétnézek közöttük, és minden színt, minden nemzetet képviselve látok vagy hallok. Nem lep meg ez New Yorkban.

Az utolsó utas is leszállt a kompról. A biztonsági őr, akinek hatalmas fekete alakja eddig is ott állt a háznyi üvegfal túloldalán, a falat kettéválasztó oszlopon szezám gombjait kezeli. Ahogy az irgalmatlan üvegfalak lassan, nagyon lassan eltávolodnak egymástól, ahogy a sárga-fekete-fehér embertömeg megindul az egyelőre egyesével, majd kettesével-négyesével-nyolcasával áteresztő kapukon át, nem tehetek róla, de Luc Besson Ötödik Elemje jut az eszembe. A hatalmas üvegfalak, a színes embertömeg annyira misztikusan nyílnak és özönlik, hogy nem érzem magam abban a világban, amibe hiszem hogy születtem.

A Staten Island Ferryről visszatekintve Dél-Manhattanra csak erősödik bennem ez az érzés. Pontosan az a kép tárul elém, amit a filmen láthatunk kétszáz évvel később, amikor Bruce Willis, Milla Yovovich és egyéb szépségek – na és persze ne felejtsük Chris Tuckert, őt semmiképp sem!! – a Phloston bolygóra igyekezve az űrkomppal elhagyják a Földet. Talán, talán, valaki más is erre járt és nálam nagyobb fantáziával rendelkezve megírt egy forgatókönyvet…?

Az üvegajtókon úgy rohan át az embertömeg, mintha az életéért küzdene. Nem tudom, mi hajtja őket, hiszen a hajó két szintjén ránézésre is többezrek számára van ülőhely. Tapossák egymást és magukat, ahogy törik az utat.

– Én leszek az első, aki átfúrja magát az üvegen!… Én lépek először a kompra!… Én fogok a legjobb helyre ülni… – röpködnek a gyermeki gondolatok a levegőben.

A hajó nem egészen két perc alatt megtelik a majd’ ezer emberrel. És ahogy jött, el is megy.

Ülök a kompon és igen jó dolgom van. Jobbról a Hudson, balról az Atlanti Óceán ringat. Nem fizettem egy fillért sem, mert ez a jármű ingyen van! Kezemben egy üveg sör, amit az amerikai álmot kerekké tévő hot doggal együtt a büfében vettem. Hátul, ha kiállok a hűvös tavaszi szélbe, az Üzleti Negyed felhőkarcolói és a Brooklyn-híd távolodnak. Jobbra közeledik a Liberty Island, rajta a Szabadság Szoborral. Egy-kétszáz méterre megyünk el tőle, még fényképet is készíthetek. Jobb, mint egy városnéző hajókázás!

A Staten Island Ferry húszperces út után lassan kikötni készül. Staten Island egyre nagyobb lesz. Közeledik a hatalmas kompkikötő, legalább öt beállóval. A hajó lelassul, és szépen, finoman lép a partra. Én kint állok a külső fedélzeten, jó, ha két méterre a szélétől. Egy vékony madzag mögött, ami a vízbe ugrásomat hivatott megakadályozni. Közeledik az épület, közeledik a hatalmas hajóbeálló. Az alsó szinten kikötői munkások várnak minket. Fölöttünk két hatalmas karként egy-egy mozgatható betonjárda lóg vasláncokon a tetőről. A baloldali járdához ragasztott, negyednégyzetméteres fülkében emberünk áll munkásruhában, hatalmas szemüveggel, sisakkal és kesztyűkkel. Az Ötödik Elem-érzés csak fokozódik. A magasból lesi hihetetlen figyelemmel, hogy a negyvenméteres hajó mikor ér partközelbe. Ekkor gombjait kezelve leengedi a járdákat, amik az Industrial és Future fílinget fokozandó méteres zöld-piros vaskerekeken és tízcentis sárga láncokon ereszkednek a hajóra.

Mindez másodpercek alatt történik, nem hagyva pazarolni a városban oly drága időt. Szinte érzem az egész játékot ritmusra lüktetni. A járdák még ereszkednek, amikor a hajó személyzete elengedi a korlátot, és a hajóról már-már vízbe lógó emberáradat ismét saját magát taposva mászik fölfelé, hogy a még mozgó függőfolyosón keresztül a partra érve futhasson tovább valamelyik buszhoz vagy a Staten Island Rail Roadhoz.

„Kérjük, mindenki hagyja el a kompot! Ez a hajó nem megy vissza Manhattanbe. Kérjük, mindenki …” bömböl a hangosbemondókból. Az emberek rohannak és én is közöttük. A folyosó végénél oszlik a tömeg, ki-ki igyekszik a saját útjára. Én célba veszem a manhattani komp bejáratát. Nem akarok semmit Staten Islanden, csak az útért jöttem. Biztos hülyének néznek emiatt, de úgysem ismer senki, lépek át a mindenféle jegy nélkül beengedő forgókapukon. Ekkor meglátom a tömeget. Ha nem is százasával, de tízesével jönnek az emberek utánam. Jönnek, rohannak és tapossák egymást azok, akik az imént velem egy hajón utaztak át a szigetre, hogy elérjék a vissza-járatot. Nagy az isten állatkertje! Be-eee…

Dél-Manhattan a Staten Island Ferryről

Olvasd el ezeket az amerikai történeteket is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.