Amerikai posta – egy rövid történet

A kis postahivatalban hosszan kígyózik a sor. Az emberek türelmesen várják, hogy az ablaknál sorra kerüljenek. Van, aki nagyobb csomagot fog a kezében, le is teszi a földre mert nem bírja. Valaki más csak két levelet szeretne feladni. Egy kislány az anyukájával születésnapi jókívánságot küldene a Nagymamának. Nagyon izgul, fontos neki hogy időben odaérjen a levél. Ahány ember, annyiféle küldemény. De egy közös van bennük. Mindenki azért jött, hogy elintézzen valamit. Mindenkinek nagyon fontos, amiért éppen itt van.

A hivatalon látszik, a világnak ezen a táján nem dúskálnak az anyagi javakban. Talán nyolcvan éves is lehet az épület, majd’ 7 méteres belmagassággal, óriás fakeretes ablakokkal. A fehér falakon megült az évek pora, a halvány szürke szín kopottság érzetét kelti a várakozóban. Az ablakok alatt öreg, motoros radiátorok fújják a meleget, nehezen fűtve be a hatalmas helyiséget.

A bejárat mellett bélyegautomata. Egy fiatalember próbálkozik, hátha így ki tudja kerülni a sorállást. A gépezet kicsit rozsdás meg ütött kopott, mint minden a hivatalban, de a kihelyezett propagandaplakát szerint időt spórol meg, aki bélyeget az automatából vásárol. Emberünk meg is próbálja ezt kihasználni, a három gép közül abba az egybe dobálva az érméket, amelyiken még nincs leragasztva a nyílás. A pénzek azonban áthullanak a masinán, amely csöndben áll ott tovább, nem lévén más dolga. Fiatalemberünk próbálkozik még egy kicsit, aztán föladja. Visszamegy a sorba.

Aki elől az imént kiállt, szó nélkül visszaengedi. A hátul állók kicsit fölhúzzák szemöldöküket, de az „innen álltam ki” odabiggyesztett félmondat megnyugtatja őket. Nem egymásra haragszanak ők különben sem. Nem ők tehetnek a sorról, a szervezetlen munkáról. De hát ki tehet róla? Talán a postás, aki az ablaknál éppen kiszolgál? Nem, ő sem! Ő is csak a munkáját végzi. Nincs megoldás. A sor az csak van, senki sem felelős érte. Talán a rendszer rossz?! Nem, a rendszer nem lehet rossz! Ilyet azért mégsem szabad mondani! Még gondolni sem! Azt meg egyébként sem az ember maga választja meg, hogy a világnak melyik tájára születik. Csak hát menni kellene tovább, van még elintéznivalója mindenkinek. Jó lenne, ha haladna az a sor! Mi lesz már ott elöl?!

Az eddig működő két ablakból az egyik megszűnik. A postás otthagyja helyét, hogy hátramenjen telefonálni. A tömeg kissé megmordul, nagyot sóhajt, és fejét rázza lassan, nemtetszően. De türelmesen vár. Tudja, nem jó a postással kikezdeni. Nagy az ő hatalma itt!

Fiatal pár kerül sorra, odamennek az egyetlen ablakhoz.

– Egy útlevéligénylő lapot kérnénk.

– Azt én nem tudok adni. A másik ablaknál lesz, kérem álljanak félre, mindjárt jön a kolléganő.

Szótlanul félreállnak. A tömeg sóhajt és fejét rázza.

Egyre hosszabban kígyózik a sor. Az egyetlen postás nem tud megbirkózni az újonnan érkezőkkel, akik pedig csak gyűlnek. Lassan már 20-25 ember várakozik a kis teremben.
Öltönyös úr szalad előre mindenkit megkerülve, és kérdez valamit postásunktól.

A tömeg fölmordul. Egyre hangosabb vélemények hagyják el a már kevésbé türelmes sort.

– Miért nem nyitnak még egy ablakot?

– Hol van a többi postás? Ebédelnek? Nem szeretnek dolgozni?

– Nem tud sorba állni?

Az egyetlen postás türelmesen szolgálja ki az éppen sorra kerülőket. Szó nélkül megvárja, ha valaki az utolsó apróját is előkotorja, nem sürgeti.

A tömeg rendületlenül hízik és vár tovább. A hangulat hol föllángol, hol leereszt. Elvégre változnak az emberek, aki az előbb még a sor elejét sem látta, most mindjárt célba ér, nincs már kedve nyugtalankodni. De új és új emberek is jönnek mindig, és a még türelmes utánpótlás hátulról nyugtatja az embermasszát. Postai sorállásból amúgy sem tört ki forradalom még!

Az épületen megreccsen az egyik ablak. Az évszázados, korhadt fa keret már nem bírja jól a telet, könnyen megvetemedik és átereszti a hideget.

Hely: valahol az Amerikai Egyesült Államokban.

Időpont: a XXI. század hajnalán.

Kép: Amerikai posta (USPS) hivatalos honlapja

Olvasd el ezeket az amerikai történeteket is!

“Amerikai posta – egy rövid történet” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nem vagyok benne biztos, hogy amit most leirok, valoban erdekel-e … Megdobento, mintha Caratyuska tortenelmi idejerol olvasnek napjainkban … Sanos, vagy nem az en tapasztalataim az olvasottakkal szoges ellentetben allnak, s nem csak e temaban. Hasolokeppen, mint eg es fold! Az eremnek is ket oldala van, az igazsag pedig gyakran a szubjektivitas ingovanyaba loketik. Ennek ellenre ajanlom e gondolatokat is a tisztelt olvasok figyelmebe. Koszonom.

  2. Nálunk a kisvárosban a posta egy olyan hely ahol megáll az idő. Lehet sor, lehet csak néhány ember a pultosnak mindegy.
    Itt türelmesnek kell lenni, de az ember tudja ha ő ér oda akkor vele is a legjobban bánnak majd.
    Multkor nekem ujra csomagolták a csomagom, $60 szállitási költséggel miatt, ott helyben, mivel megmérték is azt mondták keresnek egy kisebb dobozt nekem amiben fele annyiért adhatom fel mint a nagyobban. Igy is lett $30 lett a feladás igy.

    Gondolom a többiek bosszankodtak mögöttem, mert nem én kértem a postást erre, 🙂 de tudom hogy mással is megcsinálják ezt, igy legközelebb én is turelmesen várok ki a soromat, amikor mással kedvesek.

    Én nem bánom a lassuságot, mert igenis jó, ha az ember néha bemegy ilyen helyre és rájön mennyire is rohant eddig.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.